A sztori:
Ivády Gábor, aki akkor az LMP képviselőjelöltje volt, (áprilisban) kapott valakitől félmilliót:
Ivády Gábor közel 500 ezer forintot kapott egy magánszemélytől
Borítékban:
Borítékban adtak 495 ezer forintot Ivády Gábornak
A magánszemély egy vállalkozás közvetítője volt:
[A] korábban MDF-es hátterűként elkönyvelt vállalkozás ajánlott fel 495 ezer forintot Ivádynak, […] egy közvetítőn keresztül [Amikor másképp nem jelzem, az idézetek Spirk József cikkéből valók].
Az LMP “etikai” ügyről beszél:
Ivády Gábor ellen az elmúlt időszakban tiltott kampánytámogatás felvétele miatt fegyelmi eljárás folyt, mely első fokon kizárással, másodfokon megrovással [majd Ivádynak az LMP parlamenti frakciójából való távozásával] végződött, mivel a párt etikai normáit megszegte, noha törvénysértést nem követett el.http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/8002/az-lmp-az-ivady-ugyrol/
Az ügy érdemi részéről az LMP-től hivatalosan írásban ennyit és csak annyit lehet tudni.
Ivády tegnapi hatállyal kilépett az LMP frakciójából.
1. kérdés: Volt-e baja az LMP-nek a vállalkozással, amelytől a pénz származott?
Spirk cikke szerint LMP-nek nem a vállalkozással volt baja:
[…] Ivádyt nem azzal gyanúsítják, hogy a pártvezetés által tiltólistára tett cégtől fogadott el támogatást […] A vállalkozás más jellegű támogatást nyújtott már az LMP-nek, amit akkor a választmány is jóváhagyott”.
Igaz-ez?
2. kérdés: Létezett-e 100% LMP-pártadó a képviselők által gyűjtött pénzekre?
Ivády áprilisban egy egri sajttájon azt mondta, hogy
Kötelezővé tennék például a 300 ezer forintot meghaladó támogatás nyilvánosságra hozatalát is.
Az LMP etikai kódexében ez olvasható:
14. Az átlátható és nyilvános kampányfinanszírozás érdekében nyílt kampányszámlát működtetünk. A kampánnyal kapcsolatos összes kiadást erről a számláról egyenlítjük ki, a kampány célját szolgáló összes bevételt ezen a számlán tüntetjük fel. A választások során folyamatosan közzétesszük a kampányszámla bevételeit és kiadásait.
Ha azonban az lett volna baja a pártnak, hogy zsebből zsebbe került a pénz, akkor Ivády a következőképpen járt volna el: küldött volna egy emailt a pártfőtitkárnak, hogy “kaptam fél gurigát”, Schiffer bekönyveli (bekönyvelteti) a nyilvános adományok közé a számot, a pénzt pedig Ivády szórólapokra költi. (Ha pedig a cég nem akarta volna a nyilvánosság orrára kötni adományát, nyilván megelégszik 300 ezer adománnyal, a másik 195 ezret pl. vezetője magánszemélyként adja Ivádynak – aki ezeket így könyveltette volna be a főtitkárnál).
De nem ez történt. Ahogy a nyilvánosság előtt látszik, az ügy mélyén egyszerűbb motivációk húzódnak, ti. hogy Ivády nem adta le a pénzt a pártnak:
Filléres gondokkal küzdött az LMP áprilisban, amikor Ivády Gábor közel 500 ezer forintot kapott egy magánszemélytől, de a pénzt mégsem fizette be a pártkasszába. [...]
A pártban azt vették zokon, hogy az Ivádyhoz került 495 ezer forint a következő hetekben sem jelent meg a pártkasszában, ezért többen úgy értelmezték a helyzetet, hogy magánkiadásait fedezte a pénzből.
Ha a fentiek igazak, akkor egy-egy konkrét jelölt választási költségeinek fedezésére nem lehetett pénzt adni az LMP-nél.
Azaz a párt mintha 100%-os adót vetett ki a jelöltjeihez érkező kampányadományokra. Igaz ez?
3. kérdés: Egyáltalán: az LMP megkülönbözteti-e a “transzparencia” és a “központosítás” szavak jelentését a kampánytámogatások ügyében?
Ahogy innen látszik, az LMP baja nem más, mint Ivády reakciója, amikor megkapta a pénzt. Ivádynak nem a döntése az eredendő probléma (legalábbis az LMP problémája), hanem a dilemma, amibe Ivády a pártja miatt került: “Bevalljam Schiffernek a fél gurigát, aki biztosan benyeli, vagy költsem inkább a saját kampányomra”?
A pasi teljesen motivált volt az adományok bejelentésére, amit fenti egri sajttáj-idézete is mutat. Mégsem tette.
Nyilván nem lenyúlni szerette volna pénzt a család nyári Horvátországi nyaralására. Hanem a kampányára akarta költeni – és arra is költötte. (Erre látatlanban van félmillióm:)
Hogy mégsem jelentette Schiffernek a pénzt, az csak azt jelentheti, hogy az újságíró információi helyesek: a pártfőtitkár benyelte volna a pénzt, mint Orbán a szocialistákat. Sőt, még jobban. Ivády a 495ezerből mást nem, mint a központi filléres gondok enyhítését látta volna.
A történet alapján, innen nézve, az átláthatóság követelménye a gyakorlatban a Schiffernél való centralizációt jelentette. Az LMP átláthatósága azonos volt Schiffer üvegzsebével. Igaz ez?
4. kérdés: Mi az LMP: a Schiffer-féle belső működés, vagy a Rauchenberg által szerkesztett választási program vonatkozó része?
A kettő együtt sajnos nem megy.
Az LMP választási programjában ui. az szerepel, hogy
A kampányfinanszírozás jelenlegi gyakorlata a politikához kapcsolódó korrupció egyik legfőbb hajtóereje, egyben a pártok közti verseny antidemokratikus eltorzításának egyik legfőbb eszköze. Ebben viszonylag egyszerű eszközökkel jelentős változást lehetne elérni. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet már 2006-ban kidolgozott egy megvalósítható javaslatcsomagot, ami szerintünk megfelel erre a célra.
Nézzük tehát a javaslatcsomagot:
Javasoljuk […], hogy különüljön el a pártok és az egyéni jelöltek kiegészítő támogatása: az egyéni jelöltek […] legyenek jogosultak kiegészítő támogatásra, függetlenül a pártjuk adománygyűjtő teljesítményétől. […] Az egyéni jelöltek és a pártok kiegészítő támogatásának a szétválasztása azzal a járulékos eredménnyel is járhatna, hogy megnövelné a sikeres helyi szervezetek és jelöltek súlyát az országos pártközpontokkal szemben. Értelemszerűen ahhoz, hogy a szétválasztás működhessen, arra is szükség van, hogy az adományozók feltüntessék, a címzett maga a párt (vagy valamelyik pártszervezet), vagy pedig az egyéni jelölt. [65-66. oldal]
Vajon az LMP belső szabályzata megfelelt a választási programja e részének? Ha megfelelt volna, Ivády akkor is úgy döntött volna, hogy nem jelenti be a félmilliós adományt?
5. kérdés: Szeretné-e a párt, hogy a belső működése konzisztens legyen az általa nyilvánosan követett politikával?
Schiffer centralizált üvegzsebe, mint politikai koncepció nem csak az LMP szempontjából káros.
Ivády dilemmájának felodása az ország számára is hasznos lenne. Egy klasszikust idézve:
“Másirányú nyári olvasmányaim során azonban felfigyeltem egy gondolatmenetre, amely azt az ötletet veti fel, hogy csökkentsük a pártok finanszírozását, és a megtakarított pénzt adjuk közvetlenül a képviselő jelölteknek:
There is an incomplete, partial indicator of the extent to which collective choice overrules individual choice, namely the share of central and local government spending (including expenditure by compulsory social insurance schemes) in GDP. It is the best quantitative measure for the good reason that it is the only one we have.
It turns out to be the case that in some European countries such as Scandinavia and France this share is just under or just above 55 percent, in others in the mid- to high 40s, while in the United States it is in the mid-30s. Popular wisdom has it that this large difference is due to European nations being left-leaning and falling in readily with collectivist policies, while the American people are rugged individualists, preferring opportunity to security and mistrusting big government. There is perhaps a little truth in this belief, but such as it is, it is probably getting less true as time passes. It might be interesting to look at a less heroic hypothesis.
Let us suppose that campaign expenditure has a significant probabilistic effect on election results. In Europe, campaign finance is in many countries provided more to parties than to individual candidates, and is provided more or less even-handedly to each party out of general taxation. A party will make campaign promises that may succeed in recruiting enough votes to form the winning coalition. Its promises and subsequent policies are directed at forming and maintaining the winning coalition and have no or scant influence on how much campaign finance it will obtain.
In the United States, it is still largely individuals and not parties that get elected. Party discipline is loose compared to Europe and candidates raise their campaign expenditure to a large extent by personal effort for their personal purposes. To the extent that campaign donations are sought from higher income donors, a candidate’s program must be more “conservative” and less redistributive than if donations came from all income groups in proportion to their income. If elected, a legislator has both a debt of honor to pay to his high-income donors and must establish a record that will help him gather donations on future occasions if there are any such. http://www.cato-unbound.org/2008/02/11/anthony-de-jasay/government-bound-or-unbound/
E gondolatmenet kiállja az empíria próbáját is. Azokban az országokban, ahol többségi választások vannak (azaz ahol nem pártokat választanak listák alapján, hanem azt az egyént választják meg, aki a legtöbb szavazatot kapja), nem a pártok, hanem a jelöltek kapják a költségvetési támogatásokat. Ez egyben azzal a mellékhatással is jár, hogy 5%-kal csökken az az arány, amit az állam kebelez be és oszt újra a gazdaság teljesítményéből, a GDP-ből:
Presidential regimes and majoritarian elections each cut the size of government by about 5% of GDP, perhaps more in the case of presidentialism.http://www.people.fas.harvard.edu/~iversen/PDFfiles/Persson&Tabellini2003.pdf
[...] political fragmentation, usually measured by the number of effective political parties, has a positive relationship with the size of the government, and with subsidies and transfers. The findings also indicate that proportional representation (particularly closed lists proportional voting systems) and parliamentary countries favor higher public expenditures. http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1353462
6. kérdés: Hibázott-e a párt? Ha igen, miben? Ki a felelős?
Ami kívülről láthatóan történt az LMP működtetésében, nyilván nem bűn. Több annál. Politikai hiba. Egy nem működő modell alapján, a választási programjával ellentétesen vezett pártközpont az etika nevében, magasra emelt orral végzi ki a jövőjét.
Szerintem erre célozhatott Ivády, amikor az LMP-t az SzDSz-szel vetette össze.
Az LMP kamarillapolitikájában tájékozatlan külső szemlélőt olyan típusú etikai dilemmával szembesíti az eset, mint az egyszeri bírót, aki előtt a rablógyilkos ezzal védekezik: “Én előre becsületesen szóltam neki: pénzt vagy életet? A pénzt választotta. Akkor meg min csodálkozik, bíró úr?”
7. kérdés: Az LMP eddig láthatóan nem kívánt más értelmezést adni a történtekről, mint a bevezetőben idézett 1mondat. Mit gondol a párt: a választóikat és a nyilvánosságot etikus, de legalábbis hasznos lenne-e tájékoztatni az ügyről?
