Orbán 29 pontjának általában pozitív előzetes Amexrap-fogadtatásakor a pártfinanszírozás 15%-os csökkentésén már akkor is kiakadtunk:

21. – Pártok költségvetési támogatása -15%: Lehet, hogy tényleg nem amatőrök voltak a múlt heti forintroppantással, hanem jól megszedték magukat rajta? Vagy már előre is bíznak az államlenyúló pártgépezetben? Első pillantásra populista, képmutató, cikikus és rossz intézkedés. Hacsak nem kapcsolódik össze valahogyan a 10. ponttal és valami ilyesmivel:http://en.wikipedia.org/wiki/Matching_donations De ez csak amatőr vélemény, ilyesmik http://www.ekint.org/ekint_files/File/tanulmanyok/apartfinanszirozasalapelvei.pdf olvasása után lenne érdemes valami tisztességes kormányoldali javaslattal előállni a parlamentben – persze ki gondolja, hogy Orbánnak itt tisztességes szándékai lennének?

A konkrét tervek ismeretében ellenérzésünk nem változott. Most, hogy a Fidesznek alkalma nyílik a lopásra, csökkenti a pártok finanszírozását, és növeli a várható korrupciót.

Másirányú nyári olvasmányaim során azonban felfigyeltem egy gondolatmenetre, amely azt az ötletet veti fel, hogy csökkentsük a pártok finanszírozását, és a megtakarított pénzt adjuk közvetlenül a képviselő jelölteknek:

There is an incomplete, partial indicator of the extent to which collective choice overrules individual choice, namely the share of central and local government spending (including expenditure by compulsory social insurance schemes) in GDP. It is the best quantitative measure for the good reason that it is the only one we have.

It turns out to be the case that in some European countries such as Scandinavia and France this share is just under or just above 55 percent, in others in the mid- to high 40s, while in the United States it is in the mid-30s. Popular wisdom has it that this large difference is due to European nations being left-leaning and falling in readily with collectivist policies, while the American people are rugged individualists, preferring opportunity to security and mistrusting big government. There is perhaps a little truth in this belief, but such as it is, it is probably getting less true as time passes. It might be interesting to look at a less heroic hypothesis.

Let us suppose that campaign expenditure has a significant probabilistic effect on election results. In Europe, campaign finance is in many countries provided more to parties than to individual candidates, and is provided more or less even-handedly to each party out of general taxation. A party will make campaign promises that may succeed in recruiting enough votes to form the winning coalition. Its promises and subsequent policies are directed at forming and maintaining the winning coalition and have no or scant influence on how much campaign finance it will obtain.

In the United States, it is still largely individuals and not parties that get elected. Party discipline is loose compared to Europe and candidates raise their campaign expenditure to a large extent by personal effort for their personal purposes. To the extent that campaign donations are sought from higher income donors, a candidate’s program must be more “conservative” and less redistributive than if donations came from all income groups in proportion to their income. If elected, a legislator has both a debt of honor to pay to his high-income donors and must establish a record that will help him gather donations on future occasions if there are any such. http://www.cato-unbound.org/2008/02/11/anthony-de-jasay/government-bound-or-unbound/

E gondolatmenet kiállja az empíria próbáját is. Azokban az országokban, ahol többségi választások vannak (azaz ahol nem pártokat választanak listák alapján, hanem azt az egyént választják meg, aki a legtöbb szavazatot kapja), nem a pártok, hanem a jelöltek kapják a költségvetési támogatásokat. Ez egyben azzal a mellékhatással is jár, hogy 5%-kal csökken az az arány, amit az állam kebelez be és oszt újra a gazdaság teljesítményéből, a GDP-ből:

Presidential regimes and majoritarian elections each cut the size of government by about 5% of GDP, perhaps more in the case of presidentialism.http://www.people.fas.harvard.edu/~iversen/PDFfiles/Persson&Tabellini2003.pdf

[...] political fragmentation, usually measured by the number of effective political parties, has a positive relationship with the size of the government, and with subsidies and transfers. The findings also indicate that proportional representation (particularly closed lists proportional voting systems) and parliamentary countries favor higher public expenditures. http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1353462

E gondolatmenet alapján a Fidesz gyanús,

- a kormánypártokat lopásra ösztönző,

- az ellenzéket és a képviseleti demokráciát sorvadásra ítélő

párt-támogatás csökkentését a következő feltételekkel tudjuk támogatni:

1. Nézzük meg a nemzetközi tapasztalatokat és válasszuk ki a legjobb gyakorlatot! Ennek részeként a következőt tegyük:

2. Az alkotmányozás során vegyük fontolóra azt a választási rendszert, ahol választók pártlistákra nem, hanem képviselőjelöltekre szavaznak!

3. Adjuk össze az összes támogatástípust, amit a pártok kapnak (kedvezményes helyiségbérlet, kedvezményes reklám, stb. formájában)!

4. (Ha a 0. pont alapján az 1. pont bizonyul a legjobb gyakorlatnak, akkor) csökkentsük a pártok támogatását 50%-kal, ne pedig 15%-kal, ahogy a Fidesz javasolja!

5. A maradék 50%-ot utaljuk közvetlenül a képviselőjelöltek számlájára, kampányoljanak abból!

Mit gondoltok e pontokról: van bennük ráció?