Lelki szemeim előtt Storm útját Amexrap-matricák ezrei szegélyezik a magyar puszta keleti végein, a szovjet központon és szatelliteken, Kínán és Tibeten keresztül. Csak hogy el ne tévedjen visszafelé:) Storm Üdv! Egy érdekes kéréssel fordulok hozzátok. Egyik nagy álmom hogy utazgatni tudjak a világban. Ehhez kapcsolódik az, hogy lehetőségem lenne jövőre kimenni önkéntesként Tibetbe (Ami az egyik legnagyobb álmom), Zanglába, ahol Kőrösi Csoma Sándor is lakott egy ideig, és a legenda szerint egy ültő helyében elolvasott tízezer Tibeti könyvet. Három hónapig élhetnék ott egy Tibeti családdal, és közben más magyar önkéntesekkel és a Zanglai király embereivel a Zanglai kolostorerőd romjait, különös tekintettel Csoma egykori szobájára, illetve a közeli iskolában és apácakolostorban is segítenénk a helyi gyerekeket tanítani angolra, meg amire tudjuk (Én pl valószínűleg rajzra). A három hónapra a szállás és étel ingyen lenne, azt a helyiek biztosítják, de az odajutást nekem kell megoldani. Részben a pénzszűke, részben a kihívás, kaland és önmagam próbára tétele céljából az a gondolatom támadt, hogy egy régi szoci túramotorral akarok kijutni Tibete, Ukrajnán, Oroszországon, Kazahsztánon és Kirgizisztánon keresztül. Ehhez azonban kéne egy motor. Ha választhatnék, akkor egy Pannónia T5 modellt választanék. Egy ilyennel pár éve két magyar kijutott a Pekingi olimpiára, és vissza. [pannoniaexpedicio.hu] De ha a sors máshoz segít hozzá akkor az is jó lesz. A terv az hogy egy régi, felújításra szoruló vagy hiányos darabot szerzek, és azt egy év alatt a saját kezemmel felújítom, rendbe teszem, illetve hogy a túrára alkalmas legyen kicsit átalakítom, extra csomagtartókat teszek rá, pótalkatrész készletet állítok össze, stb. A kérdésem/kérdésem tehát az lenne, hogy tud-e esetleg valaki olyan garázsban, pincében porosodó, elfekvő, csak a port fogó régi motorról, amit ingyen, vagy jelképes összegért, szívességért cserébe elhozhatnék hogy megpróbáljam felújítani? Ha erősen hiányos, az sem baj, a semminél több, és alkatrészeket lehet innen onnan szerezni olcsón, néha kis szerencsével még ingyen is. A legfontosabb részek természetesen a váz, motor (és tartozékai), kerekek és teleszkópok. A többi már viszonylag könnyen beszerezhető. De ha csak pár alkatrészt tudsz felajánlani, az is segít, mert lassan összejöhet belőle egy teljes motor, vagy elcserélhetem más alkatrészre amire szükségem van. Mivel se pénzem se munkám nincs jelenleg, így szokványos áron megvásárolni nem tudok még egy hiányosat sem. Ha valaki tudna segíteni, vagy tud olyat aki tud, azért nagyon hálás lennék. Storm – [Eredeti: http://amexrap.org/fal/pannonia-t5]
to HACK
date 21 June 2010 23:40
subject [hsp] motor
A benzint és ételt spórolt pénzből, illetve útközben elvállalt munkákból, esetleg adományokból fedezném.
Sic itur ad Astra!
2010.06.22. 14:51
Pannónia T5
Címkék: nagy utazás
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://amexrap.blog.hu/api/trackback/id/tr302101079
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Intizar 2010.06.23. 21:31:34
Kedves Amexrap, kérlek tedd meg rajongódnak azt a szívességet, hogy magyarul ne angolos helyesírást alkalmazzál! Légyszi, légyszi! Nem Angol, nem Magyar, nem Tibeti és nem Zanglai, akármennyire tiszteljük is őket, hiszen ezek melléknevek, kisbetűvel írandók. Megértésedet köszönöm!