HTML

Amexrap

Az Angolszász és Más Egyéb Külföldi Kisebbségiek, Szurkolóik, Sörisszák vagy Racionalitás Kedvelők Pártja (AMEXRAP) alapításának ideje 2010 ápr. 1. Az előző napi heveny sörözés krónikus következménye.
amexrap.org/rolunk
RSS Feed: katt!
Szeress bennünket, a sört vagy a racionalitást: facebook.com/amexrap

Külső feed

Nincs megjeleníthető elem

2010.06.23. 13:58 Amexrap

Jövő hét szombati történet: hogyan kapok két évet a Magyar Gárda elleni tüntetésért?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint tudjuk, a feloszlatott, “a Jobbikhoz erősen kötődő” Magyar Gárdának volt tagjai százával állnakpolgárőrnek:

A Magyar Gárdának van ötlete arra, hogy a feloszlatás ellenére tovább működjön. A részleteket nyár közepén, nagyszabású rendezvényen készülnek nyilvánosságra hozni. Időközben gárdisták polgárőr egyesületet alakítottak: a szervezet a tervek szerint rövidesen országos méretűvé válik.

[...] Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője, aki korábban a gárda szóvivője volt, kifejtette, hogy reményei szerint a Magyar Gárda „megszűnik üldözött szervezett lenni”. De akárhogyan is alakul, mindenképpen meg fogják találni a módját annak, hogy a gárda tovább létezzen. A jobbikos politikus lapunk kérdésére megerősítette: gárdisták polgárőr egyesületeket hoznak létre. Tájékoztatása szerint tömeges jelenségről van szó, a szervezeti háló pár hónapon belül „valószínűleg országos lefedettségűvé” válik. [ http://nol.hu/belfold/20100519-szazaval_mennek_polgarornek_a_magyar_garda_tagjai]

Ha a “részleteket nyár közepén, nagyszabású rendezvényen készülnek nyilvánosságra hozni”, akkor erre nincs alkalmasabb időpont július 3-a szombatnál:

7. § Július első szombatja országos polgárőrnap. [2006. évi LII. törvény a polgárőrségről; a lenti idézetek is innen vannak, hacsak másképp nem jelzem]

Ennek érdekében a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Budapesti tagozata, vagy valami ilyesmi, három nappal az esemény előtt, pont egy hét múlva szerdán bejelenti a rendőrségnek és a sajtónak, hogy hétvégén nagyszabású polgárőr avatásra és demonstrációra kerül sor Budapesten, a Hősök terén.

De az Amexrap sem alszik ám! Másnap, csütürtökön, a Szimpla Balatonban, a havi rendes pártsörözésenpárttagságunk egyhangúan úgy határoz, hogy szombaton úgyis esik az eső, felruccanunk Pestre, hogy ha lesz, ami lesz, akkor mi meg nyilvánosan kifejezzük ellenérzésünket a nemzeti szocialista polgárőrségek ellen.

A rendőrségnek nincs jogalapja a polgárőrség napja ünneplésének a megakadályozására, úgyhogy a rendezvényt bizony megtartják.

Nekünk nincs három napunk, hogy ellentüntetésre kapjunk engedélyt, ezért engedély nélkül álldogálunk ketten az Amexrap-tábla alatt Philippel.

És itt jön a két év.

Mint tudjuk:

1. § [...] (2) A polgárőr e törvény alkalmazásában a helyi polgárőr szervezet tagja, a Büntető Törvénykönyvben meghatározottak szerint – tevékenysége ellátása során – közfeladatot ellátó személy, aki önként vállalja a polgárőrség tevékenységében való közreműködést.

4. § A polgárőr tevékenysége során jogosult a szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, illetve a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt visszatartani.

Egyik méltóságos országgyűlési képviselő uram, mondjuk Vona Gábor polgárőr, aki gárdamellényben tette le képviselői esküjét (de a vele kapcsolatos feljelentés állásáról azóta sem hallottunk), szolgálatba helyezi magát, és felszólít a szabálysértő ellen-demonstrációnk abbahagyására.

Mint később az eljárás során Vona elmondja, ekkor fenyegetve fogja érezteni magát, így aztán előkerül a jogosan magánál tartott gázspréje:

3. § (6) A polgárőr kizárólag jogos védelmi helyzetben használhat gázspray-t.

Én a szememhez kapkodok, közben valaki behúz Vonának, akinek elered az orra vére. Az esetről nem készül videó, de több tanú akad a környéken, akik szerint rátámadtam Vonára. Vona rendőrt hív, aki tökéletesen törvényesen bevisz, hiszen tanúk igazolják, hogy erőszakot követtem el közfeladatot ellátó személy ellen.

Az 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről szerint

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

230. § A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt közfeladatot ellátó személy ellen követi el.

Azaz a polgárőr elleni erőszak úgy büntetendő, mint a Hivatalos személy (pl. rendőr) elleni erőszak.

A nyarat előzetesben töltöm, ősszel bíró elé kerülök. Az ügyész nyolc évet kér, a 229. § (3) bekezdése miatt:

Hivatalos személy elleni erőszak

229. § (1) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője, valamint, ha a hivatalos személy elleni erőszakot fegyveresen követik el.

Szervezett keretek között, egy gyanús bejegyzetlen párt képviselőjeként, Philippel csoportban, blogbejegyzéssel igazolható módon az esemény kezdeményezőjeként + előre megfontolt szándékkal követtem el az erőszakot – érvel az ügyész.

A bíró viszont jóindulatú lesz, és a törvényi minimumot szabja ki, tekintettel büntetlen előéletemre.

Azaz két évet kapok.

Törvényesnek eddig törvényes, amit leírtam. De, Kedves Barátaim, Üzletfeleim és Párttársaim, ti mit gondoltok: jól van ez így?

Vagy mindegy?

150 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://amexrap.blog.hu/api/trackback/id/tr942103802

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT GYURCSÁNY FERENC 2010.06.23. 20:00:43

   Hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Gyurcsány Ferenc (†49) politikus, egykori miniszterelnök, nagyvállalkozó, politikai publicista, táncművész, nyelvújító, Jászay Mari díjas, érdemes blogger.  - A kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SATA 2010.06.23. 21:27:00

Én meg soha nem fogok megijedni pincérmellényes, nagyszájú, de valójában dolgos emberektől. Hány gárdista ellen indult eddig olyan büntetőeljárás, ami nem gyülekezési jog megsértésével kapcsolatos? És hány cigánnyal? Na?

Oppenheimer 2010.06.23. 21:30:40

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
te egyszerűen nem fogod fel amit elmagyarázott neked Gergice igaz?

unommáazegészet 2010.06.23. 21:30:42

Majdjólkilőjükaszemedet! :-)

Pipas 2010.06.23. 21:31:33

Történelmi tény, hogy a kommunisták gyakorlatilag a II. vh óta a náci veszéllyel riogatnak, javarészt az antifasizmus adja a legitimitásukat. Mint ahogyan az is tény, hogy a kommunista diktatúráknak sokszorosan annyi áldozatot ír a hivatalos történelem a számlájára, mint a fasiszta diktatúráknak.

Történelmi tény az is, hogy amikor nincsenek nácik a közelben, a kommunisták rutinszerűen nevezik ki nácinak az ellenfeleiket, hiszen a nácikra szükségük van a brutalitásuk, az erőszakosságuk, a demokrácia ellensségük, a zsarnokoskodásuk indoklására.

És végül történelmi tény az is, hogy a szocializmus/kommunizmus uralomra jutása eddig minden esetben rövid úton személyi kultuszhoz, elnyomáshoz, zsarnoksághoz és végül emberek ezreinek/millióinak halálához vezetett.

Martian (törölt) 2010.06.23. 21:31:34

Vajon lesz-e törvény a megfélemlítésre alkalmas bőrszín ellen...? :)

suhanyc 2010.06.23. 21:34:47

szerintem hülyeség esőben tüntetni.

suhanyc 2010.06.23. 21:36:54

@Antifaszok Réme: hejj de rég olvastam ennél szánalmasabb, nyálasabb és primitívebb szösszenetet...

nemigazmá 2010.06.23. 21:37:26

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁA!!! Rohadt mocskos gárdisták!!! Ugyanúgy kezdik mint ahogy 80 évvel ezelott szokas volt. Fellázadnak a jómódú réteg ellen (természetesen a mostani gazdagok és politikusok 90%-a meg is erdemelné a kotelet, ahogy akkor is), aztan rendvédelmi szervvé alakulnak, és végul, ha úgy alakul Ok vesznek részt legintenzívebben a deportálasokban. Szarházi kocsogok. Ha annyi szurkeállomanyuk lett volna, hogy képesek lettek volna tanulni, akkor most Ok lennenek a gazdasági bunozok, akik ellen lázadnak. Mert értelmes, jóakaratú ember se gárdista, se politikus nem lesz. Nyomorultak! És szerintem melegek is. Ez az egyenruha dolog... Cccccccccc...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.06.23. 21:37:31

@Gergice: Van egy szép mondat Illyés Gyulától: "A hazafi jogot véd, a nacionalista jogot sért."

Kassian 2010.06.23. 21:40:09

Örök igazság: Halott nyilas, a jó nyilas!
Igaz lehet magyargárdistára is...akár.

KCB 2010.06.23. 21:40:19

Én úgy olvastam hogy nem lehetnek közfeladatot ellátó személyek így a védelem sem illet meg őket illetve nem ruházza fel őket semmilyen joggal.

suhanyc 2010.06.23. 21:40:53

@Pipas: Illetve történelmi tény az is hogy a legkeményebb, legkegyetlenebb ÁVH-s rohadékok szinte mind ex-nyilasok voltak.

Aradebil 2010.06.23. 21:41:26

hogy is mondtátok 2006-ban? "minek mentél oda?"

Pipas 2010.06.23. 21:41:51

@Strici: Persze felmerül a kérdés az emberben, hogy ki fogja eldönteni, hogy egy adott személy 'hazafi' vagy 'nacionalista'.

Mint ahogyan az is felmerül az emberben, hogy ki hozza a törvényeket és rendeleteket. Mert mondjuk ha hoznak egy törvényt, hogy tilos fekete mellényben járni, akkor én ugye nem szégyenlem, hogy jogot sértek.

Kassian 2010.06.23. 21:42:03

@Pipas: te hülye vagy...

a kommunisták náci veszéllyel riogatnak a II VH. óta. OMG! A II világháboróban egy náci sem volt...igaz? mekkora egy öblös nagy, hulladék baromfasz vagy, ecsém.:)

KCB 2010.06.23. 21:42:31

@Pipas: Pipas 2010.06.23. 21:31:33

Történelmi tény hogy ha a leírásodban a Kommunistákat felcseréled a Nácikkal és viszont, ugyanúgy igaz lesz az állításod.

mokas_gizi 2010.06.23. 21:45:33

Én csak azt nem tudom, hogy a gárdisták mikor hol öltek meg valakit, raboltak ki valakit, mikor hol vertek meg egy rendőrt vagy egy tanárt...

Ha valaki tud ilyenről akkor írja meg nekünk...

Arra is kíváncsi vagyok, hogy Magyarországon kívül egy demokratikusnak mondott országban hogyan kaphat egy gyilkos 10 hónapot 3-4 évre felfüggesztve...! Lásd a VIII kerületi Rajmundkát aki a háziőrizetbe bulizni járt...

Azért a törvény igen keményen védi már a bűnözőket és veszi elő az ártatlan embereket akik semmit sem csináltak, ez már elég feltűnő az utóbbi években...

nemigazmá 2010.06.23. 21:46:27

Akik meg védik oket: Mi a faszt siránkoztok a tobbszázezres laptopotok mogott, hogy Jajj de szar az élet. Meg látom van akkora majom is aki ELKEZDTE OSSZEHASONLÍTANI, HOGY MENNYI ÁLDOZATTAL JÁRTAK A DIKTATÚRÁK KULONBOZO FORMÁI. JÉZUSOM!!!. Emberek ti kibaszottul kifordultatok magatokból! Szedjétek ossze magatokat, mert igy ugyanazok a siránkozó szánalmas kis kocsogok maradtok életetek végéig akik vagytok, és olyan dolgokról fogtok vitatkozni amirol fogalmatok sincs, es mivel ugyanilyen nulla senkik maradtok ezert beleszolasotok sem lesz soha. Klaviatúrahuszárok!

Pipas 2010.06.23. 21:47:25

@suhanyc: Hát az ilyeneket nem annyira történelmi ténynek szokás nevezni, mint inkább pletykának. Viszont mi van, ha igaz? Még csak nem is érdekel, minthogy nem vagyok náci, nem vagyok fasiszta és nem vagyok nyilas sem.

Éppen úgy, mint ahogyan a Jobbikra szavazó, a Jobbikot alkotó, a Magyar Gárdát alapító vagy az azt alkotó emberek elsöprő többsége sem az.

De mondj már el nekem valamit: akkor amikor a komcsik nekiáltak gyilkolászni, akkor azok mind nácikok voltak valójában? Mer ha igen, akkor valójában a kommunisták a nácikok, a nácikok meg ellenük vannak, azok nem nácikok?

A nácikok a nem nácikok, a nem nácikok meg nácikok? Virág elvtárs, ém már teljesen össze vagyok zavarodva! ;)

Pipas 2010.06.23. 21:51:44

@Kassian: Az érveid előtt meghajlok mester. Tényleg nagy fasz lehetek, brilliáns érveid erről meggyőztek. Mivel rávilágítottál arra a tényre, hogy a II vh. -ban voltak nácik így akkor nem riogathatták velük a kommunisták az világot... akkor biztos nem tették.

Viszont úgy érzem, hogy a szavaidból következik, hogy most nincsenek nácik. Jól értem mester? ;)

akuvaiti 2010.06.23. 21:53:26

@Pipas: Ez igy van ahogy mondod.

Es tenyleg unalmas mar ez a story. Allandoan ezt olvasom en is, hogy garda igy ugy amugy jobbik ezmegazamaz, nacik itt ott amott. El kene gondolkozni, hogy kik is okoztak ezt, miert is kerultunk ide. Szo sem volt meg ezekrol (jobbik,garda,stb.) amikor mar reges regen ment az orszag szetlopasa, a nemzeti ontudat kiirtasa es hasonlok. Kuvaitban elek es itt mindenki buszken lobogtatja a zaszlot de ha otthon kirakom az ablakomba akkor mar fideszes/jobbikos/hungarista vagy hasonlo cimke kerul ram. Miert? Tenyleg ennyire agymosott hulladek a tobbseg otthon? Nem tudom azt sem, hogy pl. mondjuk a garda mi problemat krealt otthon? Toluk romlott meg a penzunk? Miattunk nincs munkahely? Nem ertem ezt az egeszet annyira unalmas mar ez tenyleg. Egyszeruen keptelen a tomeg felfogni, hogy mi a helyzet...

Pipas 2010.06.23. 22:00:01

@nemigazmá: Te komolyan gondolod, hogy én kezdtem el összehasonlítani hány áldozattal jártak a különféle diktatúrák? Hiszen ez egy teljesen bevett szokás a történészeknél... miért is ne számlálják össze, hogy az egyes korok, az egyes ideológiák, az egyes zsarnokok, az egyes háborúk hány áldozattal jártak? Miért ne vetnék össze?

Vagy úgy gondolod, hogy 'itt meg megöltek 20 millió embert, de ki számolja?' Egyébként ajánlom figyelmedbe a kommunizmus nagy fekete könyve c. művet [1] nagyon tanulságos. Elég sok szám is van benne. ;)

[1] reakcio.wordpress.com/2008/07/01/a-kommunizmus-fekete-konyve/

Antifaszok Réme 2010.06.23. 22:00:52

@suhanyc: Akkor ez tetszeni fog:

Cigánysztori

„…Reggel 8 volt, mikor Orsós Tarzan barátom elindult a kocsmába, hogy erőt vegyen a fasizmus elleni mindennapos küzdelemhez. Mikor belépett az ajtón csak ennyit mondott:

- More, dicsak, bazzsad ite a zsogázsozsat! - és történt, hogy kapta a feles pálinkáját, szódával. Nagyon búsan hajtotta le, végig a ma rá váró szörnyűségeken gondolkodott.

- Mék etyed te keci! - és kapott még egyet. A pultos nem szólt semmit, tudta milyen kirekesztett és sanyarú sorsa van Tarzannak.
Lehajtotta, majd kilépett az ajtón az undorító napfénybe.

- Fan agi gébezs eppen azs itőpen tógozsni? - gondolta magában. S meglepődött, hogy igen. Nagyon üresek voltak az utcán, a fasizmus nyomát sem látta - mindenki dolgozott. Undorodott. Mi lesz így vele? Tudja, hogy a náczifasiszták leselkednek rá, a magyargárdák a nyomában járnak, a gárdafantom az ő arcképét használja céltáblának.

MEGÉLHETÉS! SZEGÉNYSÉG! ELNYOMÁS! Ez jutott eszébe. El kell látni a családját, mind a 4 feleségét, 93 és fél gyermekét, valamint azokat is akik az unokái és gyermekei is egyben.

- Deb atom vel! Deb tyőszhednek le, begküzsdög a dúlélézsérd! - gondolta.
Megjelent egy fiatal magyar, egyből lépdelni kezdett felé. Kemény lesz és magabiztos - megfogadta magában.
- Atite a delevonot de gözsöggedzi matyar!! Ha deb atotite aggor meggézselleg!

A magyar kis náczi féreg nagyon megrémült ugyan, de nem látta jó ötletnek hogy átadja a telefonját, ezzel mentve meg azt a sok éhező gyermeket a biztos haláltól. Na ezért is olyan náczi az összes magyar. Mert nem adják át önként az értékeiket, meg kell késelni mindet ehhez.
Már éppen vette volna elő a kisbicskáját amit valamelyik apjától örökölt (eredeti, száraz magyar vérrel rajta)... ekkor azonban megjelent VONA GÁBOR, a fasiszta magyarok apostoli királya!

- Hé te …ki népem egyik sarját kívánod Isten urunk jobbjára helyezni éppen cselekedeteid által! Ne tedd, mondom néked itt az Úr színe előtt!

- Bi fan keci? - kérdezte - a delevon gell negem, merd éhezsig a dzsalátom!

- Minden magyar állampolgárnak ezért dolgoznia kell, ki javaknak szaporulattyát akarja maga kezébe belefogni! Menj hát te is oktalan roma fiatal, járulj hozzá Mennyei Magyarországnak újjáépítéséhez, dolgozz erős kezeddel, tégy a haza javára!

- Abádfazsád, mekzsúrlag!

- Testem csak földi porhüvely… Kárt éppen ezért bennem tenned kár…Na akkor... hol jártam?

- A munka, meg hogy most elholokausztoljuk ezt a cigányt, uram! - szólt mögüle egy Krisztina nevű női hang…..

Ekkor a családja megélhetéséért, túléléséért keményen küzdő, a fasiszta magyaroknak végsőkig becsülettel ellenálló Tarzant betették a sátorba melybe maga Vona Gábor fingott egy méretes, nagymagyarost.

Így esett hát az Ő hősi halálának esete. Nézzen mindenki magába most, és kezdjünk el ajvékolni, kárpótlásért jajveszékelni. A NÁCZISTÁK MÁR A PARLAMENTBEN VANNAK!
Pénz. Rajság.”

/Forrás: naczivadasz.com/

Gergice 2010.06.23. 22:04:05

@Strici: A jog és az igazság sajnos hajlamos eltávolodni egymástól. Minél inkább eltávolodnak egymástól, annál boldogtalanabb az adott ország. Szerintem te sem gondolod komolyan, hogy Magyarország jogrendszere kiválóan működik, ilyen körülmények között pedig nem csoda, hogyha nem fáj a szívem egyes jogsértés típusok miatt.

A mi parlamenti nacionalistáinkra egy szavad nem lehet, hiszen a jog útján próbálják a jogot jobbá, igazsághoz közelebbivé tenni :)

Pipas 2010.06.23. 22:04:28

@akuvaiti: Nem, a gárda eddig még egy nyaklevest sem osztott ki. Nagyon ügyesen csinálják, szurkolok nekik. ;)

Amúgy én magam is vagyok keseredve azon, hogy magyarország mennyire hagyja, hogy az orránál fogva vezessék. Amit a tévében és az újságban látnak az embrek, azt nagyrészt el is hiszik. Bár ez lassan-lassan kezd változni.

ember100 2010.06.23. 22:09:50

helló !
Arra mi aválasz hogy ha én gárdista mellényben megyek ki az utcára elvisz a rendőr , hozzáteszem jogosan mivel egy betiltott szervezet ruhája , és a kedves Vona Gábort miért nem , e ademokrácia a törvény előtti egyenlőség a törvény betartása , persze itt jön hogy az nem gárdamellény volt , mertt az egyi sarka ne volt beszegve , és a gárdamellényé pedig igen :)
Na ez magyaroország , és persze szeretem itt is élek itt fizetek adót :):):

suhanyc 2010.06.23. 22:16:06

@Pipas: Óóóó nem, mind nem, van a világnak éppen elég fattya akinek nincsen jobb dolga mint hogy másban a hibát keresse és meg is találja.

Ugyanúgy nem voltak mind nácikok mint ahogy nem volt minden náci egy tömeggyilkos fenevad, nem minden kommenista a pokolból feltörő bestia és nem minden hazafi nacionalista. Tudom nehéz ez, olyan nem fekete meg nem fehér, inkább mint a hangyák háborúja c. műsor hajnal 4kor a tévében.

@Antifaszok Réme: Jaj srác! Ez méggyászabb. Néztem én már ezt a siteot, akkor se értettem már ez miez. Volt nekem zsidóviccek gyűjteményem, meg hasonló cigányosban, azon azért kacagtam, de bizonyára az én neuronjaimon van valami spamszűrő mert ezt nem eszik meg.

Dorian0955 2010.06.23. 22:28:34

Szerintem ez egy nagyon tanulságos bejegyzés. Jól mutatja, hogy sajnos mára olyan helyzet állt elő, hogy állampolgárok egy csoportja potenciálisan hozzájuthat a csak az állami erőszakszervezeteket megillető jogosítványok egy részéhez. Ez igenis nem veszélytelen dolog és nem jó irányba mutat.

Nagyon sok értékkel én is tudok azonosulni, amire a gárdisták hivatkoznak, de azt fel nem foghatom, miért kell ehhez (vagy akár a homokzsákpakoláshoz) egyenruha és egyfajta külsőségeiben is hangsúlyozott félkatonai jellegű felépítés. Hacsak nem arról van szó, hogy ez egyben a módszert is jelzi, amivel az általuk helyesnek vélt értékeket terjeszteni akarják.

Normális embereknek és egy pozitív, cselekvő közösségnek nincs szüksége ilyen felvonulós parádéra (utoljára a munkásőrségtől láttam ilyet) és extra, az átlagpolgárétól eltérő, jogosítványokra. Az igazi szeretet, normalitás ezek nélkül is megnyilvánul az értelmes cselekvésben.

unommáazegészet 2010.06.23. 22:29:34

Annyira uncsika már ez a nácizás. Legyen monduk náci helyett tatu.

Mercyful Fate 2010.06.23. 22:30:29

Ez is majd olyan ellentüntetés lesz ahol az idióták lesznek vagy 20-an.:D:D:D:D:D:D:D

nemecsekerno_007 2010.06.23. 22:33:45

@ember100:

Rátapintottál a lényegre :)

A szólásszabadsághoz való viszonyunk nagyon jól lejön az ilyen fórumokon :)A Kádár rendszer jó munkát végzett :)

MikeMyers 2010.06.23. 22:39:09

Szerintem otthon sör mellett joguk van szabadon választott népcsoportot utálni.

Ha erre szervezetet hoznak létre és propagálják, azt nem kell hagyni.

Nagyjából ez a különbség a szólás és gondolat szabadsága és a gyűlöletkeltés között.

Muad\\\'Dib 2010.06.23. 22:42:11

@Dorian0955:
"...de azt fel nem foghatom, miért kell ehhez (vagy akár a homokzsákpakoláshoz) egyenruha és egyfajta külsőségeiben is hangsúlyozott félkatonai jellegű felépítés..."
Azért ez a mondat hűen jelzi a mai kor agymosott emberét. Ha nem berúgott, bedrogozott, vagy kaotikus csürhéről van szó, hanem valakikről, akik csúnya módon kötődnek a rendhez és fegyelemhez, akkor nyilván valóan nácikkal vagy kommunistákkal van dolgunk.
Elkeserítő, hogy itt tartunk, de meneteljetek csak lefelé a lépcsőn a gödörbe...

MikeMyers 2010.06.23. 22:42:48

@MikeMyers: pontosítok jogunk van :)

Ra'anana 2010.06.23. 22:44:15

@yamatoka: mar megtortent. nem is egyszer az elmult egy evben is. tajekozodj, utana irj ilyen okossagokat.

El Argentino 2010.06.23. 22:52:55

"Mint tudjuk, a feloszlatott... ZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ, blablabla (ÁSÍT)

legközelebb több szerencsét.

Dorian0955 2010.06.23. 22:55:19

@Muad\\\'Dib: Nem érzem magam agymosottnak. És mást sem neveznék annak ismeretlenül. De szerintem a rend és a fegyelem belső értékek, amik a tettekben és az ember egész életében nyilvánulnak meg. Nem kell nekik külön reklám.

Nem azt állítom, hogy a külsőségekben való megjelenésük a belső hiányukra utal. De nem látom az értelmét - az erődemonstráción kívül - a "katonásdinak". Persze lehet, hogy rosszul látom. Nem akartam ezzel senkit megbántani.

JimK1rk 2010.06.23. 22:56:22

"nemzeti szocialista polgarorseg"

Ostaba indexes megmondo blogger!:)

Eljen a Garda!

Vlad, a Sündisznó 2010.06.23. 23:05:27

@Strici: Ez ostobaság. Nem a nacionalizmussal van a baj, hanem a sovinizmussal. És a sovinizmus nem csak a nacionalisták privilégiuma (remélem nem kell példát felhoznom arra, hogy a szocialista népköztársaságokban milyen rasszista, soviniszta törvényeket hoztak, természetesen az esélyegyenlőség és a fasizmus elleni harc nevében... cöhcöhcöh)

algi 2010.06.23. 23:11:03

@Gergice: Szerinted az, ha valaki zsidó ugyanannyira bűnös, mintha náci lenne?

Gergice 2010.06.23. 23:12:11

@algi: nem, és nem is állítottam ilyet.

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.06.23. 23:21:01

és mi van akkor, ha előtted levágják Vona lábát és mindenki azt mondja, hogy te voltál? akkor bazzeg 10 évet is kaphatsz... sőt, mindenki látta, hogy erőszakos anális közösülésben részesítettél öt polgárdistát...ez halmozati téma, kispajti, 25 év alatt meg se áll...

gitáros 2010.06.23. 23:24:35

Kedves náci nembarátaim!

Egyet áruljatok el: ha annyira a szíveteken viselitek a borsodi falvak biztonságát, miért nem álltatok be kapásból annak idején polgárőrnek ahelyett, hogy nekiálltatok néptáncoscuccban masírozgatni?

zed01 2010.06.23. 23:30:57

Majd Vona is bíróság elé áll, mint az eszmetársai Nürnbergben, csak idő kérdése. Az meg hogy a Jobbik 17 %-ot kapott, Goebbels is arra hivatkozott az utolsó napokban hogy minket a német nép választott meg.

Gergice 2010.06.23. 23:31:29

@gitáros: kihez beszélsz? Eddig egy magát nácinak valló ember sem írt ide.

kapitalista 2010.06.24. 00:00:55

Olvastam a hozzaszolasokat es nagyon szomoru vagyok

thatwasnice 2010.06.24. 00:23:10

megérdemled a két évet, többet is

bigthereal 2010.06.24. 00:29:31

mekkora fostalicska egy poszt ez...

dupla vé 2010.06.24. 00:46:54

@nemigazmá: "Akik meg védik oket: Mi a faszt siránkoztok a tobbszázezres laptopotok mogott, hogy Jajj de szar az élet. "

- lehet hogy egy ötezer forintos p3 mögött siránkozok.
- lehet hogy járok emberek közé, és másképp látom a "de szar az élet"et mint te, vagy a média.
- ha valakinek sokszázezres laptopja van, nem azt jelenti, hogy megelégszik azzal, hogy neki sikerült jó körülményeket megteremtenie magának, vannak olyan emberek, akiknek fontos a más, vagy a közösség boldogulása.

"Szedjétek ossze magatokat, mert igy ugyanazok a siránkozó szánalmas kis kocsogok maradtok"

a siránkozás és a kiállni valami ellen/mellet nem egyanaz.

meg az sem világos, mitől leszünk majd valakik, milyen formában kéne összeszedni magunkat?
egymásért állunk ki, és az ilyen megvezetett barmokért is akik egyfolytában rettegnek a náciktól, és ettől vagyunk többek, mint azok, akik "én leszarom, csak engem hagyjanak békén" rendszerszintű hozzáállással folyamatosan hangoskodnak, és olyanok mellett álnak ki akik meg sem érdemelnék, és olyanok ellen tüntetnek, akik összefognak egymásért.

az a szomorú, hogy mikor a piramisjátékban veletek egy szinten lévő tag megpróbálja megértetni veletek, hogy ki kéne innen lépni, mert nem kaptok értéket a befektetett lóvétokért, sőt egyre több a tagdíj,
ellenben sokan vígan elvannak a ti javaitokból, akkor teljesen őszintén hiszitek és hirdetitek a játékmester szavait, miszerint ez egy nagyon jó játék, csak az a néhány tagtárs az ördög leszármazottja, és rosszat akar nekünk. és ti a kizárásunkat követelitek, és örömmel fizettek még több tagdíjat, mert már csak néhány tagot kell toborozni alátok és akkor a költségek kitermelődnek, és hajtotok, hajtotok csak saját magatokért, másokat eltaposva, a játék ügyeit figyelmen kívül hagyva fojamatosan küzdve azok ellen akik rájöttek, hogy átverték őket.
egyszer azomban eljön ez idő, mikor bedől a játék, itt maradunk, ki csodálkozva, ki felkészülve, a szervező pedig kezd egy új játékot, a már megfelelő szintre lépett tagokkal.

mokas_gizi 2010.06.24. 00:50:26

@zed01:

Rendben...

Izrael vezetői mikor fognak háborús bűnök miatt a hágai nemzetközi bíróságon számot adni az elmúlt évtizedekről...???!!!

Mennyi demokratikusnak mondott országot ismersz, melyek vezetői csak úgy mernek külföldre utazni, hogy a fogadó ország biztosítékot ad, hogy nem tartoztatja le a küldötteit háborús bűnök miatt...???!!!

A leveledben található nácizások helyett a fenti kérdésekre, Tisztelettel kérlek feltétlenül válaszoljál...!!!

mokas_gizi 2010.06.24. 00:52:37

@mokas_gizi:

A Holomau dogma miatt még mennyi ideig kell fizetni a világnak és egy nemzet meddig tud-e mögé bújni...???!!!

Azért az is furcsa, hogy egyetlen egy történelmi "tény" van melyet nem lehet megkérdőjelezni, még csak kérdéseket sem lehet róla feltenni...
Még úgy sem ,hogy egyre több dologról hivatalosan kiderült, hogy hazugság volt...olyan dolgokról beszélek amikről még a Holo történészek is elismerik hogy hazugság volt...!!!

Adrián_22 2010.06.24. 01:18:03

www.youtube.com/watch?v=EUvo5OHH6o8

Ez szerintem beszédesebb mint az összes holocaust revizionista irodalom együttvéve.

Pipas 2010.06.24. 02:07:11

@Adrián_22: Oh, igen. Egy újabb holokauszt túlélő, akit a mocsdék nácikok meggyilkoltak. Azaz, nemis!

Csak csodával határos módon menekült meg, de látta, ahogyan a társai vére gejzírként tört fel a föld alól és ahogyan kitört a hat méteres láng a krematórium kéményén, meg ahogyan szappant főztek a szegény családjából és azzal mosakodtak a gaz nácikok! Lámpaernyőt vartak a bőrükből!!

Hát nem jogos ezek után, hogy három nemzedék után is lesütjük a szemünket, mert nem vagyunk zsidók?! Halál ránk, halál ránk, fizessünk!

Higgyetek, higgyetek, mindannyian bűnösek vagyunk, higgyetek!

mg007 2010.06.24. 02:47:25

Nem lehet betiltani a gárdát. Ez már nem egy hivatalos szervezet, hanem hasonlóan gondolkodó emberek csoportja, akiket baráti szálak kötnek egymáshoz.

Hasonló gondolatmenet alapján nem szüntethető meg pl a cionizmus sem. Hiába tiltanám be az összes cionista szervezetet, attól még akik a cionizmust vallják nem fognak megszűnni és ugyanúgy cionisták maradnak.

sanyix 2010.06.24. 03:32:52

@RaveAcE: "Azt figyeltem a híradóban,"

itt a baj... a híradó csak azt mutatja ami bizonyos körök érdekében áll...

twinkedli 2010.06.24. 03:38:41

sokszor kerülnek fel az index címlapjára unalmas, szar posztok, de ez írás valami szuperszánalom...

kérem vissza a perceket az életemből amit az elolvasásával töltöttem!!!!

nestrot10 2010.06.24. 06:03:36

A Gárda is a gonosz Orbán " alkotása" ..azt is neki köszönhetjük, meg a demokrácia lerombolását is...és az IGAZI FORRADALMAT is, ami nemsokára jön! ----de nem a szavazófülkében ,hanem az utcán!

hunyuan 2010.06.24. 06:26:20

szarfaszú csíra kis nácadékok ezek..

malaryanbeast 2010.06.24. 07:15:18

Tudod kedvenc paragépezetem, van egy egy kis bibi.
A polgárőrségekben EDDIG IS igen nagy számban voltak megtalálhatóak ezek az álladékok és a megalakulásakor nyargaltak rögtön "gárdásat játszani" igazából olyan főleg huszonévesekről van szók akiket még a rendészeti szakközepek, de még a hm toborzó és jó messzire zavartak "rátermettségük" okán és civilben játszanak ingyé' rendőrösdit. De kurva szánalmasak ;)
Mindegy hogy gárda vagy kerületi - városi polgárőr egyenruha van rajtuk. Azzal hogy a kontrollálhatatlan és leszabályozhatatlan gárda mozgalom helyett most vissza szállíngóznak a polgárőrségekhez, csak jóhoz vezet.
Hogy mér' ? Kérlek azért megt "megfoghatóvá" teszik magukat vele, valamint legalább valami hasznosat is csinálnak. Sok helyen NINCS elég járőr, főleg budapesti kerületekben és bizony éjszaka igen jól tudnak jönni amolyan " mi is itt vagyunk, szóval semmi rosszban ne sántikáljatok" madárijesztő gyanánt.
Ki lehet nevetni, de működik, volt bőven alkalmam találkozni velük, pl amíg egyes belső elemek el nem k*rták a mi kerületi polgárőrségünket és meglepő nem gárdisták voltak a ludasok csak szimplán RETARDÁLT elemek :) , addig nagyon szervezetten és jól látták el a feladatukat. ráadásul a nagy "jobbikosok" meglepően lelkesen csinálták ezt az ingyenmunkát mert úgy gondolták hogy eez ( közbizt. javítása) szolgálja a "szebb jövőt".
Tudod nekem ezzel semmi bajom.
Az egymásra való szardobálás és félelemkeltés helyett meg kéne tanulni kommunikálni azokkal akik más nézeteket vallanak és minnyá' szebb is lenne, mert nem belülről utálná szét magát ez a csodás magyar társadalom :)

Na üdv. és ha akad jobb dolgod, foglalkozz azzal. mondjuk üssél gongot, vagy tudomisén'

fehéregér 2010.06.24. 07:33:47

Ezek, az ilyenek csinálták itt azt a forradalmat, amiről Orbán vizionál? Ez a rasszista, buta, tanulatlan népség, ez a hátországa a jobboldalnak? amelyik az összes létező blogba beleokádja ezt a történelem szemétdombjáról kikapart avítt és embertelen ideológiát? lehet megint egymás torkának esni, zsidózni, cigányozni, komcsizni? Éltetni a gárdát? egy demokráciában?
Kik azok a szülők vajon, akik a Kádár rendszerben szocializálódva felnevelték ezeket a kis ostoba szörnyszülötteket? Vagy idősebbek lennének? Netán azt a frusztrációt próbálják ledolgozni, hogy a szocializmusban lapítottak, mint sz@r a fűben és még egy vacak kis szamizdattal sem próbálkoztak, mint a most közutálat alanyává tett Demszky? Mi lett ebből az országból? Ideje lenne névvel vállalni ezeket a kommenteket.

Roa 2010.06.24. 07:36:44

Ha már ilyen kreatív vagy: a 2 fő nem csoport. Az háromtól van.

gpetersz 2010.06.24. 07:38:33

Szerintem nem lesz baj ha ülsz két évet. Nekünk sem, neked sem.

Boo 2010.06.24. 07:43:18

De, Kedves "Barátaim", Üzletfeleim és "Párttársaim", ti mit gondoltok: jól van ez így?

Nem...határozottan nem. Aki képes ilyen fóbiás eszmefutattásra, annak legalább 4 év jár.

malaryanbeast 2010.06.24. 07:45:29

@Boo: vagy kényszergyógykezelés, ami hasznosabb ;)

Nzoltan 2010.06.24. 07:46:11

@Dorian0955: A ruházatban való közösség elég praktikus dolog. Lehet a hadsereghez hasonlítani, de a legjobb aktuális példa erre a foci. Jelzi, hogy egy csapatban játszotok. A gárdaruha ugyanolyan jól látható megkülönböztetést adott az árvíz idején, mint a tűzoltóruha, vagy a vöröskereszt embléma. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Az ambereknek a bajban egyértelművé tette kitől kaphatnak segítséget.
Érdekes, ezzel senkinek nem volt a helyszínen problémája, csak a számítógép előtt ülőknek és egyes politikai érdekcsoportoknak.
Ugyanakkor más pártok szimpatizánsai nem mozdultak igazán meg akkora arányban az árvíz idején, mint a gárdával kéz a kézben járó Jobbiké.

Nzoltan 2010.06.24. 07:48:42

@fehéregér:
"Ideje lenne névvel vállalni ezeket a kommenteket. "

Ugy ezt most viccnek szántad tisztelt fehéregér? :D

szárny 2010.06.24. 07:51:06

@fehéregér: "Ideje lenne névvel vállalni ezeket a kommenteket." Fehéregér. Milyen szép neved van. Agymosott faszkalap; mit tudsz te arról a kommunizmusról, amelyiknek szerinted Demszky az ellenzéke volt? Te okítod itt az embereket? aki akkor még egy gatyában jártál az apáddal?

Nzoltan 2010.06.24. 07:53:14

@fehéregér:
A divcsis ideólógia éllovasaitól roggyant meg az ország gazdasága. A faja csávók példát mutattak a gerinctelenségben.
Sajnos sokaknak maradt a régi elhasznált szellemi irányvonal, mert a képviselőink lejáratták az "európai" értékrendet.

szárny 2010.06.24. 07:56:46

De most látom, hogy elragadott a nemtelen indulat. Bocsánatkérésképpen hadd idézzek egy nagy gondolkodót, emelkedetten:

"Megszületett a kis sakál,
s eső jött a hónap végén.
Ekkora vízözönt - mondja -
éltemben sem láttam még én!"

szárny 2010.06.24. 07:57:44

(Sir Ruyard Kipling)

Jerky_Maistro 2010.06.24. 07:59:13

@Pipas: igen, te olyanok leszármazottja lehetsz, akik azt művelték. előbb a kirablás, majd a vonatokra felb@szás. szerinted elfogadható kb. 1,5 millió gyerek legyilkolása is, származásuk miatt. aztán még le is tagadod, hogy megtörtént. köpedék vagy.

@mokas_gizi: a nyilasok nem öldökléssel kezdték, de ha a betiltott gárda megtehetné, megtenné, elnézve a söpredék fejüket.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:29:35

@tbb: igen, azzal a különbséggel, hogy az az állami erőszakszervezet volt, ez magán.

Wrex 2010.06.24. 08:30:49

@algi: Nem. Bűnösebb. Ugyanis a nácik 60-70 éve csinálták amit csináltak, a zsidók pedig most csinálják: gettósítanak (pont mint a nácik), fajüldöznek (pont mint a nácik), embereket irtanak (pont mint a nácik), magukat felsőbbrendű fajnak tartják (pont mint a nácik). És mielőtt elkezdenél nyavajogni: ez ugyanúgy nem vonatkozik az összes zsidóra, mint ahogy nem vonatkozik az összes nácira sem.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:33:17

@Vlad, a Sündisznó: "Miért nem azoktól féltek, akik már valóban ártottak ennek az országnak és ennek a népnek?" Szálasiékra gondolsz?

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:36:35

@ddance: "Amúgy csatlakozok az előttem szólókhoz, nagyon unalmas ez az állandó rettegés, ez a minden alapot nélkülöző vízió." Nem rettegtem, hanem leírtam egy olyan szcenáriót, ami a mai magyar törvényeken és a Magyar Gárda erre ráépülő (egyébként okos) stratégiáján alapul.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:39:25

@HUN_Sector: "Fizettél, hogy kikerült?" Nem.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:42:27

@Laci017: "hát ez szerintem is kurva unalmas, mennyit kapsz egy ilyen szar megírásáért az mszptől?" Á, úgy tudtam hogy az MSZP lekezelt a Jobbikkal, nem? kep.index.hu/1/0/145/1456/14565/1456583_b797239558966d5fe03f9a0e975b07fd_wm.jpg

Jerky_Maistro 2010.06.24. 08:44:30

@Schindler Pistája: nem rettegünk, ne is álmodozz róla. rettegnivalója a nyilas söpredéknek volt/van.

@Wrex: hazudsz, mint a vízfolyás. semmi ilyesmi nincs. jó olvasást neked a kurucinfón és radioislam-on.
utóbb a ciszjordániai arabok 65%-a voksolt az ellen, hogy leállítsák a zsidó építkezéseket a közelükben, a munkájuk miatt. az izraeli arabok élnek, mint marci hevesen. hű de nagy gettó van ott.

@JimK1rk: éljen a börtönben, műanyag lakattal.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:49:42

@Csak beugrottam: "Túrós András azt mondta, hogy amennyiben egy polgárőr-egyesület nem tagja az OPSZ-nak, nem részesülhet a központi költségvetésből, és a szakmai érdekképviseletből sem. Emellett a rendőrség OPSZ-szel kötött megállapodása se vonatkozik rá, így tagjai nem minősülnek közfeladatot ellátó személynek, azaz fokozott jogi védelem sem illeti meg őket." Hát, hogy mit mond Túrós, és mi áll a törvényekben, az 2 különböző dolog. A törvény nem az www.opsz.hu/ tagokra vonatkozik. "1. § (2) A polgárőr e törvény alkalmazásában a helyi polgárőr szervezet tagja, a Büntető Törvénykönyvben meghatározottak szerint - tevékenysége ellátása során - közfeladatot ellátó személy, aki önként vállalja a polgárőrség tevékenységében való közreműködést." De jó megközelítésed: lehet, hogy van egy végrehajtási rendelet, ami ezt szabályozza?

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:51:56

@flippant: "Ne csak a Fókuszból és az Aktívból tájékozódj." A helyzet rosszabb: nem nézek tévét.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:54:41

@jozicsenko: "ajánlom figyelmedbe Kuncze egyik mondatát: nem kell odamenni, oszt nem lesz gond (amikor 2006ban a rendörök verték a magyarokat)

de ajánlom a másikat is: igen, a ciánosat!

vagy a harmadikat, Gyurcsánytól: el lehet menni innen, ha nem tetszik!

ui: és még valódi nácikat nem is idéztem..."

ez már valódi, hamísítatlan nemzeti szocializmus. ügyes vagy

ezüstérem 2010.06.24. 08:55:41

szánalom a köbön, ami itt folyik...

Meg is érdemelnéd, hogy lecsukjanak, akár nyolc évre is. Annyival is élhetőbb lenne Budapest és Magyarország... Bár tény, hogy vannak jópáran akik nálad is alkalmasabbak lennének a hűvösön üldögélésre.

kogito 2010.06.24. 08:56:59

@Amexrap: Inkább maradjatok meg sörnél.
Az alkohol ugyan ... butít és ... , de vannak, akiket már az alkohol se tud butábbá tenni.

@Jerky_Maistro: hallottál már arról, hogy izraeli zsidók örülnek, hogy a palesztinoknak házat építhetnek és emiatt van munkájuk ?
(pusztán csak a palesztinok kurva jó helyzetének felismerésére vizsgáld meg a nemlétező szimmetriát :) )

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:57:23

@yamatoka: "Majd ha a legelső zsidót(askenázit, szefárdot) vagy a legelső cigányt(beást, kolompárt, lovárit, tollast, gábort stb.) megüti az első Magyar(szittya, szkíta, hun stb.)Gárda tag rohadt náci, aki épp a gáton szopja a harcifaszt, akkor tessé hisztizni. Addig meg Sá(kuss héberül) vagy tás(kuss beásul)." Á, akkor már késő. Akkor nem a hiszti jön, hanem a visszaütés, amiből meg semmi jó nem származik. Hisztizni addig kell, amíg csak a szájuk jár.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 08:58:53

@Diamond Dave: "Mi ez az erőlködés már megint? Napi blogbejegyzés Indexes megrendelésre?" nem, az Index sem fizet. senki sem

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 09:01:56

@Gergice: "Sem a Jobbik, sem a gárdisták nem nácik, hanem nacionalisták." Érdekes a bejegyzésed, erre majd visszatérünk, köszi.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 09:03:35

@Diamond Dave: "Könyörgöm, melyik bolygón él, aki komolyan azt gondolja, hogy itt náciveszély van? Pár hülyegyerek mellényben? " Szerintem nincs igazad, és erre is visszatérünk majd.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 09:06:14

@Pipas: "Történelmi tény, hogy a kommunisták gyakorlatilag a II. vh óta a náci veszéllyel riogatnak, javarészt az antifasizmus adja a legitimitásukat. Mint ahogyan az is tény, hogy a kommunista diktatúráknak sokszorosan annyi áldozatot ír a hivatalos történelem a számlájára, mint a fasiszta diktatúráknak.

Történelmi tény az is, hogy amikor nincsenek nácik a közelben, a kommunisták rutinszerűen nevezik ki nácinak az ellenfeleiket, hiszen a nácikra szükségük van a brutalitásuk, az erőszakosságuk, a demokrácia ellensségük, a zsarnokoskodásuk indoklására.

És végül történelmi tény az is, hogy a szocializmus/kommunizmus uralomra jutása eddig minden esetben rövid úton személyi kultuszhoz, elnyomáshoz, zsarnoksághoz és végül emberek ezreinek/millióinak halálához vezetett."

Én sem szeretem, hogy az antinácit összemossák a szocialistával. Ez okos szoci stratégia.

Wrex 2010.06.24. 09:09:25

@Jerky_Maistro: Te meg ostoba és tudatlan vagy. Na. Én is tudok ám sértegetni. De akkor, FYI, remélem nem gondolod hogy a wikipediát is kurucinfósok szerkesztik:
"The UN, Human Rights Watch and many other international bodies and NGOs consider Israel to be the occupying power of the Gaza Strip as Israel controls Gaza's airspace and territorial waters, and does not allow the movement or goods in or out of Gaza by air or sea." (en.wikipedia.org/wiki/Gaza_Strip)
Tehát megszállók, és gettót hoztak létre. A többit nem részletezném, talán neked kéne mást is olvasnod...

Pávor Jál 2010.06.24. 09:12:46

Nagyon jól tudod, hogy ott lesz egy vödör sajtós, senki nem fog bántani, majd ott tündökölhetsz a dicsfényben, mint hős ellenálló. :D

Amexrap · http://amexrap.org 2010.06.24. 09:13:56

@Nzoltan: "@fehéregér:
"Ideje lenne névvel vállalni ezeket a kommenteket. "

Ugy ezt most viccnek szántad tisztelt fehéregér? :D"

Itt névvel (Facebook-kal) vállalhatjátok őket: amexrap.org/

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.24. 10:28:06

A véresszájú harcos antifaszok ugyanolyan nevetségesek mint a véresszájú harcos antiszemét széljobberek.

Szerencsére utóbbiból jóval kevesebb van, és nem is tartják magukat értelmiséginek meg "véleményformálónak".

Sokkal veszélyesebb a ballib PC hazudozás és agymosás, szvsz.

sanyix 2010.06.24. 16:25:00

@szmoker /segílyes/: így van. De ez az egész világra igaz. Ez a kis sunyi libsi bőrbe bújt (mert láthatjuk hogy a libsi nem libsi, hiszen ők mindenáron megpróbálják elhallgattatni azt aki másként gondolja mint ők) sokkal veszélyesebb, hiszen beetetik az embereket, különböző kerulőcsatornákon, és hihetetlen befolyásuk van, amit használnak is. Szépen a háttérben maradnak nem hőbörögnek mint a szélsőjobbosok, hanem szép csendben áskálódnak, egy olyan szó álcája alatt amihez közük sincs.

sanyix 2010.06.24. 16:27:46

@Jerky_Maistro: LOL :DD mit szívsz haver?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.24. 17:23:19

@Gergice:

Miért sorolsz be? Azért mert szerintem is léteztek és léteznek nácik? Szerinted nem?

Aki szerint léteznek az már igaztalanul vádol, mint a fasz nácizó kommunisták?

Nem tűnsz valami nagyon logikusnak, csak hajt, hajt valami nagy hév. Milyen és hova?

NRG44 · http://althir.org 2010.06.24. 19:30:23

Ha lejáratták a szocializmust, az azt jelenti, ezentúl csak az antiszociális neoliberális út a járható? Remélem nem.
süti beállítások módosítása